Beszélgetés Dinnyés Somával, a játékosból lett vízilabdaedzővel.

Kedves Soma, először is arra kérlek, hogy röviden mutatkozz be az olvasóknak, akik esetleg nem ismernének!

-Elég furcsa lenne, ha azok, akik ezt olvassák, nem ismernének:). Viccet félre téve, 20 éves vízilabdázó és edző vagyok, aki emellett közgazdaságtan hallgató a BGE-n és ezzel nagyjából le is írtam, hogy mivel telnek a hétköznapjaim. Természetesen a legnagyobb részét az életemnek, mindig is a vízilabda tette ki, ez az első és a többi csak ezután következik – és ez hála Istennek visszaköszönt a medencében is. Nem nagyképűségből mondom, de szerintem Dorogon én dolgoztam a legtöbbet azért, hogy belőlem vízilabdázó váljon, az más kérdés, hogy nem sikerült profivá válnom. Azt gondolom, hogy ezzel a mennyiségű munkával, szorgalommal és tudatossággal tudtam kialakítani egy olyan különleges helyzetet magamnak, hogy bár a vehemenciám miatt sosem voltam hivatalosan csapatkapitány, mégis mindenki úgy érezte, hogy az vagyok. Ez egy nagyon hálás, mégis nehéz feladat, hiszen nagy felelősséggel jár, ha valakinek problémája van, akkor általában hozzám fordul és én segítek, legyen az szakmai jellegű vagy magánéleti probléma.

Mikor és hogyan kezdett el foglalkoztatni a vízilabda, hogy kerültél le az uszodába?

Elég korán, talán 6 éves koromban kezdtem úszni, a vizet nagyon szerettem, de azt unalmasnak találtam és az egyik osztálytársan az akkori UTE-ben vízilabdázott és Édesapám gondolta, hogy az talán megfelelőbb sportág lesz számomra. Hát, igaza lett… . Aztán pár hét után meguntam, hogy minden nap Piliscsabáról be kellett járni a Hajós Alfréd uszodába edzeni, ezért közelebb kerestünk egyesületet és pont akkor, 2007-ben alakult az Új-Hullám, ezért átjöttem ide és végül is itt ragadtam, de egyáltalán nem bánom, mert a második otthonom lett Dorog és a legjobb barátaim a csapattársaim lettek. 

Játékos pályafutásod során milyen klubokban fordultál meg, és kik voltak az edzőid?

Ez így helyes, hogy megfordultam, ugyanis játszani csak Új-Hullámos színekben tudtam. Az első klubom, mint mondtam az UTE volt, ami ma már UVSE, ott Sedlmayer Ildikó néni volt az edzőm, de oda keveset jártam. Számomra a nagybetűs klubom, az Új-Hullám SE, akárhogy is fogják hívni, mint most is Honvéd-Dorog lesz, nekem ez mindig Új-Hullám marad. Dorogon az első edzőm Paulik Norbi bácsi volt, vele két évig dolgoztunk, ez alatt nagyon megszerettük és mind a mai napig tartjuk vele a kapcsolatot. Az edzőm, akit kisgyerekként ismertem meg és felnőttként kellett tőle búcsút vennem, Dávid bá (Szarvas Dávid. a szerk.) volt. Akárki, akármit mond, mégiscsak 8 évet dolgoztunk vele és ez alatt nagyon sokat tanultunk tőle, emellett nekem Ő volt az az edzőm, akivel a szakmai és a baráti egyensúlyt a legjobban megtaláltam, nagyon jó edző és még jobb ember. Mindannyiunknak nagyon hiányzik (a nevetése főleg 🙂 ) de szerencsére néha-néha találkozunk vele. Tóth Andreával (világ- és Európabajnok játékos, a szerk.) egy évet dolgozhattunk együtt, neki köszönhetem, hogy rájöttem, nem vagyok tökéletes játékos és hogy nagyon sokat kell még fejlődnöm. Ja és persze, ha valaki edzésen kapura ejt, akkor még most is mindenki kiabálja, hogy Bóta-Tóth A. 🙂 . Egész pályafutásomra és talán az életemre is Györe Lajos mesteredző volt a legnagyobb hatással. Tőle tanultam a legtöbbet a vízilabdáról és nagyon sok bölcsességet az életről. Dorogot csupán egyszer hagytam el, ekkor a Vasasban edzettem, ahol bár meccsen nem játszottam, mégis láthattam, hogy mi is a profi vízilabda és sok mára már OB1-ben játszó csapattársam volt. Itt Várady Ákos volt az edzőm, akinek Lajos bácsiéhoz hasonló stílusát nagyon szerettem. Végül, de nem utolsó sorban Te (Barna Péter edző,  a szerk.) lettél az edzőm, de talán nem is edzőmnek, hanem barátomnak tartalak, akivel nagyon jó együtt dolgozni és köszönöm, hogy ennyit dolgozol a dorogi vízilabdáért.

Melyik volt életed legemlékezetesebb mérkőzése?

Kettő van, de mivel az egyik nagyon fájó pont egy kihagyott 5 méteres miatt, ezért a másikat mondom. Ez a meccs 2013-ban volt a Bókay-KSI ellen, az elején elmentünk 4 góllal de utána elfáradtunk és az utolsó egy percben 7-6 volt az állás nekik. Mi támadtunk és nálam volt a labda, úsztam vele föl, majd lepasszoltam Mogyinak (Mogyórós Dániel. a szerk.) de ő nem lőtte el, hanem visszaadta nekem félpályára. De már csak 3 mp volt hátra, ezért kijöttem gatyáig és rálőttem, hogy lesz, ami lesz. A labda pedig szépen beakadt a hosszú pipába így 7-7 lett a meccs vége. Amikor kijöttem a vízből még a kint ülő csapatok tagjai is lepacsiztak velem. Nem mondom, hogy rossz érzés volt :).

Mikor és milyen körülmények között döntötted el, hogy edzőként is kipróbálod magad?

Jó pár éve eldöntöttem, hogy ha csak hobbiból is, de szeretnék vízilabdaedző lenni. Ebben sokan támogattak, Apától, Dávid bácsin át, Lajos bácsiig sokan. De szakedző képzés csak a TF-en volt, ahová nem tudtam volna bekerülni és amúgy sem akartam két egyetemre járni, ezért letettem róla. Egy éve szeptemberben ültünk kint veled és Lajos bácsival a szokott helyen és kérdeztétek, hogy lenne- e kedvem beiratkozni az MVLSZ edzőképzésére? Ez volt pénteken, hétfőn pedig már ott ültem az előadásokon. Ezt is Lajos bácsinak köszönhetem, hiszen ha ő nem protezsál be Kásás Zoli bácsinál, akkor sosem leszek edző. 

Kiket edzel, milyen a csapat összetétele, és mit vársz a soron következő szezontól?

A legkisebb csapat edzője vagyok, ami bajnokságban indul. Sok tehetséges játékos van a csapatban, akikből bármi válhat, az biztos, hogy én mindent meg fogok tenni az eredményes szereplésért, de elsősorban sokoldalú képzést és megfelelő nevelést akarok nekik biztosítani. Náluk is azt várom, mint amit magamtól is, hogy dolgozzanak rendesen és szorgalmasan, az eredményt majd jön, ha ezek megvannak.  

Ha jók az értesülések, a 2018-2019-es szezonban egy dorogi felnőtt csapat is elindul az egyik bajnokságban. Mit árulhatsz el az oldal követőinek ezekről a tervekről?

Nem titok, hogy a velem egyidős kiöregedett és a mostani ifi korosztály játékosaiból összeraktunk egy csapatot. Ezzel a kerettel a BVLSZ Gyarmati Dezső Férfi Felnőtt bajnokságban indulunk el Honvéd-Dorog néven. Szerintem, ha komolyan vesszük, akkor elég jó eredményt érhetünk el, de elsősorban azért csináljuk, mert szeretünk együtt játszani. Nekem személy szerint már nagyon hiányzik a hivatalos meccsek hangulata és a régi csapattársak is. Valamint ez egy jó ugródeszka lehet a kisebb korosztályban szereplő játékosoknak is a feljebb jutáshoz, esetleg még a Honvéd OB1-es keretébe is, és ha már Honvéd, szeretném megköszönni Novák Feri bácsinak (technikai igazgató, a szerk.) hogy támogatja a felnőtt csapatot.

Barna Péter