Az Új-Hullám Sport Egyesület idén is megszervezi a nagysikerű gyermek napközis táborait június 17-e és augusztus 16-a között. Érdemes már most jelentkezni, hiszen a legjobb helyek hamar betelnek!

A kínálatok között szerepel idén is az Úszótábor, a KreÁlom tábor és az Úszó- és Lovastábor. Újdonság pedig az Úszó- és Focitábor, valamint az Úszó- és Birkózótábor.

Az Úszótáborban a napi két úszófoglalkozás mellett sportprogramok és játékos foglalkozások várják a résztvevőket, mindemellett turnusonként egy alkalommal a nagyobbak megismerkedhetnek az evezéssel a Palatinus-tónál, a kisebbek pedig a Balaya Játszóházban tombolhatják ki magukat.

A KreÁlom táborban a napi egy úszófoglalkozás mellett kreatív feladatokat végezhetnek a gyerekek (rajzolás, festés, kézműves foglalkozás, stb.). Emellett természetesen jut idő egyéb játékos foglalkozásokra és játszótéri látogatásra is.

Az Úszó- és Lovastáborban a napi egy úszófoglalkozás mellett a gyerekek minden nap ellátogatnak az esztergom-kertvárosi Sátorkő Lovasiskolába. A lovasfoglalkozásokon minden nap elméleti oktatás, személyenként fél óra lovaglás és közös játékos programok várják a gyerekeket, mint pl. a ló-festés, vagy a “puszta olimpia”. A turnus végén pedig a lovasoktatók felügyeletével zajló tereplovaglás teszi igazán színessé ezt a tábort.

Az Úszó- és  Birkózótáborban a napi egy úszófoglalkozás mellett a Dorogi Nehézatlétikai Club szakedzői várják a gyerekeket, napi három óra birkózófoglalkozásokkal (elméleti és gyakorlati) a Birkózócsarnokban. Emellett természetesen jut idő egyéb játékos-fejlesztő programokra is.

Az Úszó- és Focitáborban a napi egy úszófoglalkozás mellett a Dorogi FC szakedzői várják a futball szerelmeseit, napi három óra foglalkozással (elméleti és gyakorlati) a Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadionban. A foglalkozások mellett játékos programokon is részt vesznek a gyerekek.

Az Intenzív Úszótanfolyamra jöhetnek kezdő, de akár haladó szintű gyerekek is, a sportegyesület garantálja, hogy minden gyermek sokat fog fejlődni a náluk töltött két hét alatt (hétfőtől péntekig, napi egy órában fejleszthetik az úszástudásukat).

A napközis jellegű táborok reggel 8 órától délután 16 óráig tartanak. Az úszó- és sportfoglalkozásokra a dorogi Nipl Stefánia Uszodában kerül sor. A játszótéri foglalkozásoknak pedig az uszoda szomszédságában található KalanDorka ad otthont. A táborlakóknak minden nap tízórait, kétfogásos meleg ebédet és uzsonnát biztosítunk!

A táborok és a tanfolyamok díjai az uszotabor.hu oldalon tekinthetők meg, ahol jelentkezni is lehet a turnusokra. A tábori díjak tartalmazzák az összes belépő, foglalkozás és az étkezések díját is!

Jelentkezés, információ: +36 30 545 3909, jelentkezes@uj-hullam.hu

Online jelentkezés: uszotabor.hu