Két olyan úszóversenyzőtől köszönünk el ősztől, akik éveken keresztül az Új-Hullám SE legmegbízhatóbb és legeredményesebb sportolói közé tartoztak. A két klub együttműködése és a családok, versenyzők döntése miatt Meczger Sára és Tamás Izabella is a Bp. Honvéd SE-ben folytatják a pályafutásukat. Ennek kapcsán felidézzük az együtt töltött éveket és visszapillantunk az idei OB-ra is.

Meczger Sárát búcsúzóul arra kértük, beszéljen az idei úszó országos bajnoki döntőiről és az Új-Hullámos éveiről.

200 méteres mellúszásban azt történt, amire számítottam a kecskeméti gyermek Ob-n – mondja Sára. Két éve harmadik lettem a korosztályomban és ezt szerettem volna megismételni – sikerült. Összességében a 8-ik helyen végeztem, de a döntőben nálam egy évvel idősebbek ellen is úsztam, nem csoda, hogy ők legyőztek. De a saját, 2005-ös korosztályomban harmadik lettem.

Az időeredményeddel is elégedett vagy?

Teljes mértékben! Tavaly januárban úsztam 2:45. mp-et ezen a távon és ezt egészen mostanáig nem tudtam megjavítani, de az OB-n végre sikerült, lementem 2: 42.95 mp-re.

Nem zavart, hogy ilyen sokáig kellett várnod a javításra?

Apával beszéltem arról, hogy edzenem kell, hogy ezt meg tudjam csinálni. Keményen dolgoztam és boldog vagyok, hogy végül sikerült – ráadásul az időeredmény kellemes meglepetés volt, nem hittem volna, hogy ennyire jó lesz. Alapvetően elég nyugodtan versenyeztem, felkészültem erre és kihoztam magamból, amit tudtam.

Verseny közben már érezted, hogy meglesz?

Valamilyen mértékben igen, de úszás közben inkább csak az járt a fejemben, hogy legyen már vége. Elég fárasztó volt.

100 méteres mellúszásban B döntőt úsztál, ezzel elégedett vagy?

Igen! Erre is úgy készültem, mint a 200 méterre, hiszen a mellúszás a fő számom. Szerettem volna itt is megjavítani a legjobb időeredményemet és ez sikerült is.

Néhány hónappal ezelőtt volt egy nagy sikered, a Vidék OB-n megnyerted a 200 méteres mellúszást. Milyen élmény volt ez a siker?

Nagyon örültem a győzelemnek. Kicsit könnyebb dolgom volt, mint az OB-n, mert itt nem indult minden vetélytársam, de azért igyekezni kellet. S ami nagy dolog, hogy az én futamomban úszott Kapás Boglárka (felnőtt válogatott, ) akit megvertem. Igaz, ő nem mellúszó, de mégiscsak válogatott versenyző, szóval tud úszni.

Mit szeretnél elérni a következő évben?

Átigazolok a Bp. Honvéd SE-hez, ahol már eddig is edzettem heti két alkalommal az elmúlt hónapokban. Sikerült beilleszkednem a csapatba, a társak már várják, hogy végleg átmenjek hozzájuk. A célom az, hogy ahogy idén engem győztek le az idősebbek az OB döntőben, jövőre már én verjem meg a fiatalabbakat.

Legyen így! Figyelni fogunk. Apropó, ha visszagondolsz az Új-Hullámos éveidre, milyen érzéseid vannak?

Jól éreztem magam a klubnál. A felkészülések jók és változatosak voltak, sok edzővel dolgoztam és mindegyiktől tanultam valamit. Hiányozni fog, hogy Dorogon egyszerűbben le tudtam menni az uszodába az iskola után, Budapesten ez nehezebb lesz, de majd megoldom. Azért nem marad Meczger gyerek nélkül az Új-Hullám SE, Ákos öcsém már most is itt úszik, és mindig alig várja, hogy mehessen edzeni.