Herpák Zoltánnak hívnak, 1974-ben születtem Budapesten. Feleségemmel és gyermekeimmel Esztergomban élünk.

Az úszás már kicsi korom óta fontos szerepet játszik az életemben, akkoriban versenyszerűen űztem ezt a szép sportot, országos versenyeken jó eredményeket értem el korosztályomban.

Az élet egy időre más felé sodort, de 2016-ban visszatértem a medencéhez és feleségemmel közösen létrehoztuk az Aqua Úszó Akadémiát, ahol úszás oktatóként tevékenykedem.

Úszóiskolánk célja a gyermekek számára vízbiztonságot és víz szeretetet tanítani. Óvodás és iskolás korú gyermekekkel foglalkozom, igyekszem mindenki számára személyre szabott oktatást biztosítani. Óráimon watsu és aichi elemeket is alkalmazok, mindkét irányban képesítéssel rendelkezem.

Az egészséges gyermekek mellett – szellemi vagy testi – sérült kicsiket is gyakran a gondjaimra bíznak a medencében, elhivatottan segítem Őket a gyógyulás, fejlődés útján.

Bízom benne, hogy még nagyon sok környékbeli aprósággal ismertethetem meg az úszás szépségét a következő években!