Dr. Herpák Petra vagyok, 1987-ben születtem Esztergomban. 2006-ban érettségiztem a Dobó Katalin Gimnáziumban. Tanulmányaimat Budapesten, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Jogi Karán folytattam, ahol 2011-ben jogi diplomát szereztem. Férjemmel és három gyermekünkkel Esztergomban élünk.
A vízzel való kapcsolatom egészen kicsi koromban, a Balaton északi partján, Révfülöpön kezdődött, ahol a nyarakat töltöttük Édesanyámmal.
A víz, mint közeg és az úszás mindig kedves volt nekem, de igazán közeli kapcsolatba akkor kerültünk, amikor Zalán fiúnk születésekor – 2011 tavaszán – megismerkedtem a babaúszással. Már az első órán magával ragadott, amit láttam és eldöntöttem, hogy én is szeretnék sok babát megismertetni a csodás víz alatti világgal.
Az első években a környékünk első fecskéjeként egyedül dolgoztam, de az évek múlásával férjemmel – aki egyben oktató kollégám is – úgy döntöttünk, merünk nagyot álmodni és Sportegyesületünk keretében létrehoztuk az Aqua Úszó Akadémiát. Mára már több helyszínen, sok-sok manócskával ismertethetjük meg a víz, mint közeg csodáját oktató kollégáink segítségével.
2018-ban másik komoly célkitűzésemet is sikerült megvalósítanom, Magyarország egyetlen babaúszás oktató szakképzése kötődik a nevemhez. Célom, hogy ezt a gyönyörű hivatást igazán minőségi módon tudjam átadni a következő generációnak.