Két olyan úszóversenyzőtől köszönünk el ősztől, akik éveken keresztül az Új-Hullám SE legmegbízhatóbb és legeredményesebb sportolói közé tartoztak. A két klub együttműködése és a családok, versenyzők döntése miatt Meczger Sára és Tamás Izabella is a Bp. Honvéd SE-ben folytatják a pályafutásukat. Ennek kapcsán felidézzük az együtt töltött éveket és visszapillantunk az idei OB-ra is.
Izabella 2011-ben 5 évesen kezdte meg az úszást. Először csak heti kétszer járt oktatásra, de Tószegi Andor néhány hónap múlva meghívta a versenycsapatba. Nyolc évet töltött az Új-Hullám SE-ben, pillangóúszásban az elmúlt öt évben rendre döntős volt a korosztályos Országos Bajnokságokon, és folyamatosan ott van az országos ranglista élvonalában 100- és 200 méteres távon. Három éve tagja a Jövő Bajnokai Programnak. Szeptembertől Budapesten tanul tovább, az úszást pedig a Bp. Honvéd SE színeiben folytatja.
A Nipl Stefánia uszodában beszélgettünk vele.
Kezdjük a végén, milyen volt a mostani éved?
Nehéz, kicsit jó, de kicsit rossz is. Az edzőváltások megviseltek, de az OB jól sikerült, ennek örülök. Arra számítottam, hogy 200 pillangón döntős leszek és ez így is lett, de nem vagyok elégedett az úszásommal.
Miért nem? Több másodpercet is javítottál az egyéni legjobb eredményeden.
Igen, de míg az előfutamban csak egy forduló jött ki rosszul, a döntőben az összes. Ha ezek sikerültek volna… (Izabella 6. lett a döntőben. a szerk.)
Ne bánkódj, hiszen döntőt úsztál100 méteren is. Erre számítottál?
Nem, hiszen az elmúlt években nem kerültem be a döntőbe a rövidebb távon. De most mindent beleadtam és sikerült, úgy, hogy közel 3 mp-et javítottam. (Izabella a 7. lett a döntőben. a szerk.)
Meczger Sárával az elmúlt hónapokban már a Bp. Honvédnél is edzettetek heti két alkalommal. Hogy érzed ott magad?
Jól, mert befogadtak bennünket, jó a csapat.
És az Új-Hullám csapata?
Az is jó! Kicsi voltam még, amikor Andor bácsi (Tószegi Andor, a szerk.) hívott a versenycsapatba. Nehéz volt beilleszkedni, mert sokat kellett dolgozni és voltak már nagyobbak is csapatban – de aztán mi felnőttünk hozzájuk, ők meg hozzánk fiatalodtak.
Melyik edző volt rád a legnagyobb hatással?
Járki Dániel. Amikor ő edzett minket, akkor éreztem azt, hogy igazi úszóversenyző lettem. Nála gondoltam át az életemet és hogy mit szeretnék elérni ebben a sportágban – ez nagyon komoly változás volt.
Nos, mit szeretnél elérni s mit jelent az, hogy igazi versenyzőnek érzed magad?
Szeretnék világbajnokságra és olimpiára kijutni versenyzőként. Az úszóversenyzői érzés pedig nálam azt jelenti, hogy megnőtt az önbizalmam.
Mi volt a legnagyobb élményed az Új-Hullám SE színeiben versenyezve?
Amikor 2017-ben bronzérmes lettem az Országos Bajnokságon. Az nagyon, nagyon jó érzés volt.
Kívánom, hogy legyen ilyen élményed a folytatásban is. Gratulálok a dorogi éveidhez és sok sikert kívánok a folytatáshoz!
Köszönöm szépen!