A Honvéd-Dorog Serdülő csapatával is befejeztük erre a naptári évre a vízilabda bajnokságot. Az alapszakasz záró fordulójára Vácon került sor, December 14.-én.
Az ellenfelek tekintetében ez a játéknap a 2. forduló visszavágója volt, sorban a Komplex, valamint az ESMTK elleni meccsek szerepeltek a programban!
A második fordulóban (2019.Október 12) a Komplexet egy nagyon nehéz mérkőzésen 11-7-re múltuk felül, az ESMTK-tól pedig egy nagyobb vereségbe szaladtunk bele, 22-6-ra kaptunk ki. Ennek megfelelően készültünk erre a fordulóra, célunk nem kevesebb volt, mint a 3. hely megtartása. A Komplex elleni szombati derbit sikerült nagyon jól kezdenünk, és ahogy terveztem, lehetőségem volt a fiatalabb korosztályú (volt aki 2 évvel volt fiatalabb a serdülő korosztálynál) gyerekeket is játszatnunk. A mérkőzés előtt megbeszélt dolgokat sikerült közel 100%-ban végigcsinálnunk, olykor szemre is szép játékkal tudtuk megnyerni ezt a derbit, 14-8-as arányban!
A második mérkőzésen az októberiből adódóan egy olyan mérkőzésre készültünk, ahol köztünk és az ellenfél között egy lépcsőnyi különbség van, így a fő hangsúlyt a védelemre helyeztük. Ezt szintén sikerült nagyszerűen megvalósítaniuk a dorogi srácoknak, hiszen félidőben még mindig csak 3-0 állt az eredményjelzőn! A nagyszerű védekezéssel párhuzamba viszont szembesültünk azzal a hiányosságunkkal, hogy ha a védelemre koncentrálunk, valahogy megrekedünk támadásban, így ebben az ominózus félidőben megvoltak a kapufáink, illetve kihagyott 5 méteresünk is. Erre reagálva picit oldottunk ezen a védelmen, hogy meg tudjunk jelenni a szerzett gólok listáján, amivel sikerült meglepnünk az erzsébetieket, így a 3. negyedet 1-0-ra sikerült megnyernünk, és 3-1-el elkezdeni a záró felvonást! Sajnos egy picit elfáradtunk a mérkőzés végére, és gyorsan bekaptunk 2 gólt, így a mérkőzés 8-3-as ESMTK sikerrel zárult, ami hatalmas előrelépés a második fordulóban elszenvedett 22-6-os eredményhez képest!
Az őszi alapszakaszt így tehát a 3. helyen zártuk, folytatás 2020 februárjában!
Jó pihenést és Boldog Ünnepeket Kívánok minden játékosomnak!
Barna Péter
vízilabdaedző